Síró zene szól fülében,

Mitől csípő könnyei peregnek,

S eljutnak mélyre, üres lelkébe,

Vörös szívét darabokra szakítva el.

A rozsdás lánc is elszakadt,

Mi a boldogság kötelékeként maradt,

De már az is rég elveszett belőle,

Csak egy nyugtatja, a bánat kínzó ölelése.

Miért énekled íly búsan e dallamt,

Mért gondolod, hogy nincs életed, hisz még fiatal vagy.

Az elszakadt világ cseppjei hullnak,

Reménytelen érzései már nem csillapodnak.

Énekelj csak bátran! De vígan, csak vígan,

Gondolj arra, mikor szárnyad bátran csapkodtad,

S szabadabb lettél, mint akkor voltál,

Sebes szíved, boldogan gógyult tovább.

Emlékezz vissza, s könnyeid száradjanak,

Mosolyod bimbózva, lelked lesz szabadabb.

S hirtelen boldog zene szól fülében,

Mitől dalra fakad az én szívem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.