első versem
2010.01.11. 20:56
Titkos városom
Ahogy az aranysugár eléri ajkát,
S boldogság lepi el öreg tornyát,
Csodálkozva nézem őt,
Ahogy pompázik napvilágította színeitől,
S egyszerrejót s rosszat, átérzek mindent,
Ami a múltban történt, s ahogy fog a jövőben.
Én szólnék hozzá…
De nem felel.
Mivel oly sok ember zavarta nyugalmát,
S ő nem győzött dicsekedni mindenével mi csodás,
Már kitudja él-e, vagy csak tetteti,
Mivel nyugalmáért fogadalmát meg nem szegi.
Csak várok, s várok,
Míg nem ad választ én nekem,
Akár hónapokig vagy évekig,
De kérdésemre választ kell adni!,
Mi lesz most, vagy a jövőben?
Meddig hallgat varázslatos börtönében?
Csak várok, s várok,
Míg Isten nem szól: most már elég volt!
S ekkor titka örökre elhalványul,
Kíváncsiságom örökre elmúl
A lélek pedig zavartan hordozza tovább, óriási nagy titkát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
