Sziasztok, egy ideig nemirtam ide, mert fölöslegesnek tartottam, tudtam hogy ettől nemfog semmi se megváltozni.. és nem is fog, de ugydöntötem amikor lesz időm(amiből nem osk van) frissitem a blogot.;)

Sokszor töprengtem a multon, és eközben éreztem szivemben, azt az érzés, hogy már sokmindent nembirok kijavítani...S, volt olyan is amiért "könnyeket ejtettem", mert tudtam, hogy nagyban befolyásolja majd az életem, de nemlehet visszafordítani, hiába probálom, hiába töröm szét mégjobban lelkem. Tekintek a jövőbe, de nemlátok semmit. Homály fedi a szívemet, olyan  fénytelen érzés, amely egyszer kiderül. Mert egyszer mindennek eljön az ideje.Várni fogom, hogy ködlő ismeretlen kitárulkozzék elém s, hogy ezeket a hibákat többé ne ejtsem meg, hogy tanuljak belőlük. De hogy tanulhatnék, mikor legbelső énem nemakar változtatni. Hiába hitetem el magamba, hogy többé nemfog megtörténni, mégis sikerül. S újra, meg újra elkövetem azokat a hibákat. Megfogattam... SOHA TÖBBÉ... mert az akaraterő midnennél fontosabb, és az is, hogy bebizonyítsam méltó vagyok az életre.

Senkisem tökéletes. Mindenkinek van egy oriási hibája, egy olyan dolga amit a legnehezebb kijavítani. Folyton halljuk ezt a hibát, és probálunk rá figyelni, kijavítani, de mégse sikerült. Miért van ez? Hiszen oly annyira akarunk változtatni, de inkább erősödik. Egyre jobban követjük el ezmiatt, akár az életünket is befolyásolhatja, akár a barátainkkal való kapcsolatunkat, a soprtban való továbbjutásunkat, a családunkban betöltött szerepünket, az iskolában való teljesítményünket, és tudjuk... tudjuk, hogy mekkora problémát okozhat, és mégse lehet eltüntetni. Ez a folt örökre megmarad az életünkben. Minél jobban akarjuk probálunk javítani rajta, nemsikerül. Talán nemkellene ekkora hangsúlyt fektetni rá és minden megoldodna?... kétlem. Az embernek óriási akaratereje van, csak a lélek mélyére kell nyúlni és elővenni azt.  Rákell döbbenni, hogy mennyire számítanak nekünk ezek a dolgok és változtatni.. Először lehet, hogy nem, de másodjára, harmadjára sikerülni fog... Csak megkell simerni önmagunkat és aztán kijavítani a hiáinkat

Síró zene szól fülében,

Mitől csípő könnyei peregnek,

S eljutnak mélyre, üres lelkébe,

Vörös szívét darabokra szakítva el.

A rozsdás lánc is elszakadt,

Mi a boldogság kötelékeként maradt,

De már az is rég elveszett belőle,

Csak egy nyugtatja, a bánat kínzó ölelése.

Miért énekled íly búsan e dallamt,

Mért gondolod, hogy nincs életed, hisz még fiatal vagy.

Az elszakadt világ cseppjei hullnak,

Reménytelen érzései már nem csillapodnak.

Énekelj csak bátran! De vígan, csak vígan,

Gondolj arra, mikor szárnyad bátran csapkodtad,

S szabadabb lettél, mint akkor voltál,

Sebes szíved, boldogan gógyult tovább.

Emlékezz vissza, s könnyeid száradjanak,

Mosolyod bimbózva, lelked lesz szabadabb.

S hirtelen boldog zene szól fülében,

Mitől dalra fakad az én szívem.

Az igazi bajnok nemazért született hogy folyton nyerjen, hanem azért, hogy példát mutasson a világnak, hogy szeresse tenni azt amit tesz, hogy álmodjon róla s mindent megpróbáljon, hogy az valóraváljon, hogy hibázzon s azokat kijavítsa. Nem attól lesz bajnok valaki, mert kupával lép be ajtaján s érmek lógnak a falán, hanem attól, hogy felnéznek rá, mert szereti s szeretni fogja mindig célját. A bajnok nem tökéletes, csak afelé hajlik, s tudja magáról azt, hogy vannak hibái. Egyszóval bajnok lehet bárki,csak küzdeni kell érte.

Az álmok

Az álmok sokszor elérhetetlenek,

De mégis életet és küzdelmet táplálnak belénk,

Mely segít, hogy megközelítsük,

Vagy akár megszerezzük a lehetetlent.

A lehetetlent még nem,

De az álmot már megvalósítottam.

S mint a madárfióka,

Én is elérem sorsom, hogy felrepüljek a valóságba.  

Először akadozva, 

Váltom valóra vágyaim suhanva,

S élem át e örömöt, újra, s újra

A végén szólít a sötét végzet,

Én ellent mondanék neki, de nem lehet.

Vajon miért?

Mit igérnek az életemért?

Mért nem érhetem el testem?!

Hisz karnyújtásnyira van tőlem,

Lelkemben végtelen fájdalom támad,

S mire odaérek,

Már szemem örök álomban…

A sötétség sok embernek megnyugvást ad, a test fénynélkül tud a legjobban kikapcsolni, a szem becsukva pihen meg. Azonban a lélek sötétben van a legjobban résen, félelem tölti el addig a percig, amíg nemkezdi el látni az árnyakat. a Halál is azzal kezdődik,akkor már az ember nemérzi a fájdalmát a kinzást amit magának okozott, akkor kezd el egy uj szakaszt, mely a sötétség leple alatt eltakar.

Éji remény, éji báj,

Huhogó hang, csattogó szárny,

Árnyak a szélben,

Mozognak szellem szerepében,

Vonyítás mely víszhangzik,

Nyávogás mi kialszik,

Kialszik mint a fény,

Mert úrrá lesz rajta a sötétség.

Csillagok fent az égen,

A nyáj kik éjjel legelésznek,

Ő a nyáj közül egy bárány,

Habos babos árvám,

Ő hoz nekem szerencsét,

Irányítja rám csillogó szemét.

De mégsem érzem,

Életem mégsem kérem,

Szívem szakad, s hogy mitől,

A világtól, megy kínzógyönyör.

Titkos városom

Ahogy az aranysugár eléri ajkát,

S boldogság lepi el öreg tornyát,

Csodálkozva nézem őt,

Ahogy pompázik napvilágította színeitől,

S egyszerrejót s rosszat, átérzek mindent,

Ami a múltban történt, s ahogy fog a jövőben.

Én szólnék hozzá…

De nem felel.

Mivel oly sok ember zavarta nyugalmát,

S ő nem győzött dicsekedni mindenével mi csodás,

Már kitudja él-e, vagy csak tetteti,

Mivel nyugalmáért fogadalmát meg nem szegi.

Csak várok, s várok,

Míg nem ad választ én nekem,

Akár hónapokig vagy évekig,

De kérdésemre választ kell adni!,

Mi lesz most, vagy a jövőben?

Meddig hallgat varázslatos börtönében?

Csak várok, s várok,

Míg Isten nem szól: most már elég volt!

S ekkor titka örökre elhalványul,

Kíváncsiságom örökre elmúl

A lélek pedig zavartan hordozza tovább, óriási nagy titkát.

"Az eső cseppjei jutnak eszembe,

Mik élnek s múlnak percről-percre,

Haláluk pillanatában érik el céljukat,

A forró föld zárja le előttük az utat.

Mi értelme van annak az életnek amit magától eldobna valaki, miért probálnak olyat menteni aki életét csak kínzásnak tekinti. Miért van az hogy fent a politikusok neméreznek sose ilyet, csak a magyar akit elnyomnak...és nemcsak azok akik a pénzt elszedik tőlünk, hanem azok akik lakják földünk, akik bántják vérünk, akik lealacsonyitanak minket. De mégis megjosolták hogy a magyar nép el fog veszni...akkor miért nem tünt el?...hogy-hogy őseink birtak küzdeni ezzel, s hogy mindig a szakadék szélén táncolunk, és arra várnak mások hogy egyszer csak lepottyanjunk. Nemvagyunk képesek az erdő közepébe bújni, s várni amíg a félelmetes sötét lombok közül megérint minket a fény. Küzdeni kéne,ha valamit elakarunk érni, s nem kihasználni, ha néhány embernek megjön az esze, és nem olyankor rabolni, törni, zuzni mindent. Nemtudom miért oszlatták[probálták] fel azt a csoportot, akik végre mellettünk is szoltak valamit, nemcsak ellenünk. Mi jó abban a kormánynak, ha milliókat szednek el tőlünk, de egy idő mulva nemlesz kiktől egy forintot se elszedni, mert akik helyünket felcserélik 90% uk otthon áztatják hátsórészüket mind.

Hol van az igaz haza?

Tiszta szívű népszava,

S nem a mocsoktól süllyedő,

Kiáltó, bántó, reszkető szavak a félelemtől,

S hol a sajárt véremből élő,

szülő helyét szerető,

Új élet és halál csatadala.

A magyar nép "semmit" nem ér,

Nézi ahogy a halál fagyát érzi.

S őt nemérdekli, csak kínozza unokáit.

Lassú halál, süket...hiába ott kiált.

hát tegyen érte... lehet még talán!

S legyen az az ember

Ki őseiért tisztelegve,

Követi, hazáját nem hagyja veszve.